Ha hiszed, ha nem, létezik egy közösség, ahol senki sem kiabál. Nincs szidás, nincs büntetés, csak nyugalom, játék, szeretet, humor és türelem.

Egy amerikai antropológus, Jean Briggs az 1960-as években 17 hónapon keresztül élt együtt az észak-kanadai inuit eszkimókkal. Különleges tapasztalatairól könyvet is írt Soha haragban (Never in Anger) címmel. Briggs az ott töltött idő alatt senkit nem hallott kiabálni, se dühöngeni. A jég birodalmában, ahol az élet minden napja a túlélésről szól, a harag és az indulatosság nem fér össze a közösség fennmaradásával. Amikor valaki képes nehéz körülmények között is megőrizni a higgadtságát, azt az inuitok az érettség jelének tekintik. Briggs leírta, hogy egyszer dühösen kiabált, a közösség tagjai erre megdöbbenve elfordultak tőle: elveszítette a nyugalmát, s ezzel együtt a felnőtt méltóságát is.

Joggal merülhet fel a kérdés: hogyan tudják ennyire kontroll alatt tartani az érzéseiket? Az inuitok nem nyomják el a dühüket, csak ügyelnek rá, hogy ne zúdítsák rá senkire. A harag számukra nem bűn, hanem információ: valami nem úgy történik, ahogy szeretném. Megfigyelik, hogy mit üzen nekik az érzés, és tanulnak belőle. Elvonulnak, hallgatnak, vagy várnak, amíg a düh „elolvad, mint a jég a napon”.

A mi korunkat úgy is szokták nevezni, hogy „a harag kora”. Hihetetlenül sok a feszültség, a fésületlen indulat az emberekben. Csak figyeld meg magadat: egy rossz szó, és máris robbansz. Érdemes lenne megtanulni az inuitoktól, hogy mit generál egy-egy indulat, és hogyan lehet jól kezelni.